Szerző: Ádám Edina (Page 3 of 3)

A Határtalan Segítség Alapítvány 14 éve támogat kárpátaljai intézményeket. A Rolling Kids elnevezésű programjuk révén óvodákat, iskolákat szerelnek fel különböző 2, 3 vagy négy kerekű bicajokkal, amik segítségével a fiatalokat megtanítják a közlekedési szabályokra. Az alapítvány ezen programjához vidékünk több tanintézménye is csatlakozott, így a hetyeni iskola is ahová tegnap a szervezet önkéntesei cipősdobozokkal tértek vissza hogy egy kis örömöt tudjanak nyújtani a fiataloknak. Az elmúlt időben az alapítvány Németországban, Svájcban valamint Ausztriában indított gyűjtést, amelynek eredményeként több mint 3500 csomagot tudtak szétosztani Kárpát-medence szerte. Hetyenben igaz még nem kezdődött el a második félév viszont a fiatalok egy része örömmel fogadta a vendégeket, hogy személyesen vehessék át ajándékaikat. Kocsik Enikő, a Határtalan Segítség Alapítvány elnöke elmondta, hogy minden éven egyre több személy csatlakozik a gyűjtéshez ami által egyre több gyermekhez juthat el egy cipősdoboznyi szeretet. A csomagokat a gyermekek örömmel bontották ki és látszott, hogy az ajándékok megtalálták a helyüket, hiszen mindenki arcára kiült az igazi öröm. Az elmúlt napi nagydobronyi, majd a hetyeni megállót követően a Határtalan segítség alapítvány önkéntesei tovább folytatták útjukat a Bereg-vidéken, hogy még több fiatalhoz juttassanak el egy- egy doboznyi szeretetet.

Útmutató a „Karácsonyi cipősdoboz” adománygyűjtés megszervezéséhez

Ahhoz, hogy egy ilyen jellegű adománygyűjtés eredményes legyen, néhány fontos dologra érdemes odafigyelni. Szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akik gyűjtést szeretnének szervezni – ezzel is megkönnyítve a felkészülést és az indulást.

A csomagok tartalma általában korábban meghirdetett adományfelhívásra érkezett felajánlásokból áll. Előfordul, hogy cégek vagy egyesületek felajánlják megmaradt készleteiket – például játékokat, sportfelszerelést, üzletekből származó ruházatot, vagy édességet. Gyakran házi sütemény is kerül a csomagokba.

Szervezői csapat

Érdemes 3–4 fős kis csapatot létrehozni, hogy a feladatokat meg lehessen osztani, és a segítők, adományozók, illetve a támogatott családok is tudják, kihez fordulhatnak kérdés esetén.
Ha nagyobb mennyiségű adomány várható, jól jönnek további segítők is. A tapasztalatok szerint egy közös WhatsApp-csoport nagyban megkönnyíti a 2–6 hetes előkészítési időszakot, hiszen így mindenki gyorsan és egyszerűen értesül a friss információkról.
A felhívást saját elképzelés szerint is elkészítheti a szervező, de használhatja a mellékelt szórólapot is.

Adománygyűjtő helyszín

Fontos, hogy az adományozók kényelmesen és egyszerűen le tudják adni felajánlásaikat. Érdemes meghatározni fix átvételi időpontokat, amelyek a dolgozók számára is elérhetők.
Jól bevált módszer, ha 1–2 hét alatt 2–5 gyűjtési napot tartunk. A gyűjtőhelyen legyen legalább 2–3 asztal a beérkező adományok előválogatásához. Célszerű nem átvenni teljesen lezárt dobozokat vagy zsákokat anélkül, hogy ne ellenőriznénk a tartalmukat.

Karácsonyi csomagok

Csomagjaink iskolákba és gyermekotthonokba kerülnek, ezért fontos, hogy mind méretben, mind értékben hasonlóak legyenek. A cipősdoboz méret a legjobb iránymutató, de más tiszta, ép, fedeles doboz is megfelel.
Ha nincs elegendő karácsonyi csomagolópapír, egy színes szalag is ünnepivé teheti a csomagot – vagy akár rajzolhatunk, festhetünk is rá.
A dobozon jól láthatóan tüntessük fel a gyermek nemét és életkorát (±1–2 év).

Egy csomagba kerülhet például:

  • édesség (de ne romlandó),
  • játék,
  • rajz- vagy kézműves eszközök,
  • szappan vagy tusfürdő,
  • mesekönyv,
  • ruhanemű, kiegészítő.
    Nagyobb gyerekeknek jöhet sporteszköz, napszemüveg vagy más hasznos ajándék is.
    (Pénzt a csomagba ne tegyünk!)

Átvétel és kiszállítás

A gyűjtés megkezdése előtt érdemes felvenni velünk a kapcsolatot. Tapasztalt önkénteseink segítenek abban, hogy a csomagok biztosan rászoruló gyerekekhez kerüljenek.
Az idei szállításokat december 5–6-án, illetve december 12-én végezzük, a gyűjtőpontok: Bad Tölz, Geretsried, Penzberg, Tirol és Weilheim. Az ajándékokat saját sofőrjeink juttatják el Kárpátalja iskoláiba és gyermekotthonaiba.

Köszönjük a támogatást és a segítőkészséget!
Kérdés vagy egyeztetés esetén forduljanak hozzánk bizalommal:

Christian Hempel
Határtalan Segítség támogatója

További információ:
https://www.grenzenlose-kinderhilfe.com/pages/shoebox

 Cipősdoboznyi szeretet a Határtalan Segítség Alapítványtól

Közel ötven kis csapi apróság részesülhetett cipősdoboz ajándékban a Határtalan Segítség Alapítvány jóvoltából. A szervezet 13 éve rendszeresen támogat kárpátaljai intézményeket, a különböző gyűjtési akcióknak köszönhetően pedig több ezer csomagot osztottak már ki Kárpát-medence szerte. Mester János, a Határtalan Segítség Alapítvány alapítója elmondta, hogy ahhoz, hogy a gyermekek arcára mosolyt tudjanak csalni, óriási csapatmunka és sok önkéntes önzetlen munkája szükséges. A kis és nagycsoportos ovisok kitörő örömmel fogadták a vendégeket. Bár a szemük sarkából leginkább a cipősdoboz ajándékokat figyelték, nagy szeretettel álltak ki és büszkén adták elő azokat a dalokat és verseket, amiket az ünnepi időszakban megtanultak az óvónőktől. Az adományok eljuttatásában a híd szerepét ezúttal a Tisza ETT vállalta magára. Hiszen ez az a szervezet, amely komoly helyismerettel rendelkezik, nekik köszönhetően különböző intézményekbe, kórházakba jutott már adomány. Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója kárpátaljai származású, egészen pontosan csapi, ezért mindig kiemelt figyelmet fordít erre a vidékre. Az óvoda még inkább közel áll a szívéhez, de nem csak azért, mert ő is ide járt egykor, hanem azért is mert az édesanyja is itt dolgozott valaha. A csapi óvoda kollektívája is nagyon hálás a figyelemért, elmondásuk szerint nagyon jól eső az a gondoskodás, amit az anyaország részéről tapasztalnak időről időre. Az ajándékozás azonban nem állt meg Csapon, a Határtalan Segítség Alapítvány, a Tisza ETT közreműködésével több más kárpátaljai helyszínre is eljuttatta ajándékcsomagjait.

Help without borders 2014

3 országban: Románia- Székelyi Gyermekotthonba, Ukrajna- Nagydobronyba, Magyarország- Magdaléneumba jött létre ez a projekt. Rengeteg segítség által történhetett ez meg, sok önkéntes által, különösen a Liones alapítványtól.

Newer posts »