Kategória: Kiemelt (Page 1 of 2)

Illatszerek, kozmetikumok, ékszerek gyűjtése

Kedves barátaink, ismerős és ismeretlen jótevőink!

Már csak néhány hét, és vanília, fenyő, fűszeres tea illata lengi be az otthonokat. A kicsik izgatottan díszítik a fát, felveszik a legszebb ruhájukat és türelmetlenül várják, hogy kibonthassák az ajándékaikat. Vannak azonban olyan gyerekek, akik a családjuktól távol, szerény körülmények között emlékeznek meg a szeretet ünnepéről. A segítségetekkel azonban szebbé tehetjük a karácsonyukat.

Az idén is meghirdetjük a cipősdoboz akciónkat – ennek részleteit hamarosan megosztjuk veletek –, most azonban egy különleges adománygyűjtésbe szeretnénk bevonni titeket.

Észrevettük, hogy az árva, nevelőotthonban élő, rászoruló kamaszok az illatszereknek, kozmetikumoknak, ékszereknek örülnek a legjobban. Imádják a parfümöket, sminkkészleteket, rúzsokat, körömlakkokat, bizsukat, táskákat, ezért arra kérünk titeket, hogy tegyétek dobozba a tévedésből vásárolt, ajándékba kapott, de nem tetsző, új vagy már felbontott parfümöket, a megunt táskákat, bizsukat, öveket, és juttassátok el nekünk! A sminkekből, kozmetikai termékekből, krémekből és kencékből – higiéniai okokból – csak olyat fogadhatunk el, amit korábban még nem használtatok.

Természetesen az egyéni adományok mellett közösségek, baráti társaságok, munkahelyek ajándékait is örömmel fogadjuk. Tegyétek ki a dobozt, gyűjtsetek, mert ami nálatok csak a helyet foglalja és a port fogja, ezeknek a lányoknak és srácoknak valódi kincs!

Az adománygyűjtés szervezője a Határtalan Segítség Alapítvány (www.grenzenlose-kinderhilfe.com), a fiataloknak szánt piperés felajánlásokat december 13-áig fogadjuk, jelentkezzetek itt privát üzenetben vagy az alábbi elérhetőségeinken, és megbeszéljük a részleteket, a szállítást. Bécsi partenereink, akikkel már együtt gyűjtünk évek óta, idén is gyűjtik ezeket a dolgokat.

Kapcsolat:

mester.jnos@gmail.com

hatartalansegitsegalapitvany@gmail.com

grenzenlose.kinderhilfe@gmail.com

www.facebook.com/Rollingkidsprojekt

Adományozási lehetőség:

Határtalan Segítség Alapítvány – Grenzenlose Kinderhilfe

Erste Bank Hungary Zrt, H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24–26.

SWIFT-kód: GIBA HUHB

IBAN: HU 1611600006 00000000 83451166

TWINT opció: +41784063331 (Mester János)

Segítsünk együtt!

Kristóf mindössze ötéves.

Egy olyan közegben nőtt fel, ahol a drog uralta a mindennapokat… mígnem egy reggelen váratlanul szakadt meg a csend a romos házukban.🚓 🚓

Aznap kiemelték a családból – ahogyan testvéreit is.

Őket azóta sem láthatta… több mint egy hónapja várja, hogy újra találkozhasson velük.

Egyetlen pillanat alatt elveszítette mindazt, amit otthonnak hitt.

A szeretetet felváltotta a bizonytalanság.

Néhány napja, amikor először talákoztunk vele, megkérdeztük, hogy:

„Mit szeretnél?”

Ő pedig csak halkan ennyit mondott:

„Egy csomagot… legyen benne édesség.” 🍫

Háromszor is megismételte, mintha félne, hogy túl nagy kérés.

Játéktelefonról és kombájnról álmodik, de számára egy tábla csokoládé is elérhetetlen álom.

🎁 Neki egy apró csomag egy egész világ.

Mi pedig szeretnénk ezt a világot hosszú távon biztonságosabbá, szeretettel telivé tenni.

🙏 Segíts, hogy Kristóf és a hozzá hasonló gyermekek valódi esélyt kapjanak egy új életre.

Minden adomány számít — egy gyermek reményei múlnak rajta. ❤️

Adományozás:

🏦 Erste Bank Hungary Zrt., 1138 Budapest, Népfürdő utca 24–26

💳 11600006 00000000 83451166

🌍 SWIFT: GIBAHUHB

📄 IBAN: HU16116000060000000083451166

📱 TWINT: +41784063331

👤 János Mester

✉️ mester.jnos@gmail.com

✨ Köszönjük, hogy velünk együtt nyújtasz kapaszkodót azoknak, akiknek most erre a legnagyobb szüksége van.

#segítsünkegyütt#adjreményt#gyermekvédelem#adományozás#jótékonyság#egycsomagegyvilág#Kristófért#mindenkigyerekmegérdemliesélyt#karácsonyiösszefogás

Rolling Kids nemzetközi – Lakóhelyért Program Kárpátalján!

A Határtalan Segítség Alapítvány – Grenzenlose Kinderhilfe újabb mérföldkőhöz érkezett:

Kárpátalján Beregszász és Tiszakeresztúr is csatlakozott a Rolling Kids nemzetközi– Lakóhelyért Programhoz! 🌍

🌟 Két település, egy közös cél: a gyerekek öröme és a közösség ereje😘

A tiszakeresztúri közösség – Sipos József református lelkipásztor, aki a Kegyes Alapítvány vezetője– már a második pedálos gokartját vehette át az Alapítványtól.

A beregszászi P. Frangepán Katalin Gimnázium igazgatója, Jakab Andrea pedig örömmel számolt be arról, hogy a városban és a partnerintézményeknél már közel negyven jármű gurul, amelyek mind a gyermekeké! 🎉

Ezek a járművek nemcsak játékot, hanem élményt, tanulást és közösségépítést is jelentenek — mind pénzköltés nélkül.

💡 Miért éri meg csatlakozni a Rolling Kids Lakóhelyért programhoz?

✅ Költséghatékony közösségi élmény:

A pedálos gokartokkal a települések saját jótékonysági, sport- és családi rendezvényeiken is színes, mozgásos programokat szervezhetnek plusz költség nélkül.

✅ Mindennapi mozgás az oktatásban:

Az óvodák és iskolák napi szinten beilleszthetik a gokartozást a játékos tanulásba, fejlesztésbe, mozgásos foglalkozásokba.

✅ Közösségépítés és élménypedagógia:

A gyerekek együtt tanulnak, gurulnak, versenyeznek, miközben fejlődik az együttműködés, a mozgáskoordináció és a felelősségtudatuk.

✅ Jótékonyság és összefogás:

A Rolling Kids célja, hogy minél több hátrányos helyzetű közösséghez is eljussanak ezek a járművek – hiszen minden mosoly számít, és még számos más előnye van!

🌱 Csatlakozz Te is a Rolling Kids Lakóhelyért családhoz!

Ha szeretnéd, hogy a te településed, óvodád vagy iskolád is részese legyen ennek az élményszerű, közösségépítő és költséghatékony kezdeményezésnek, vedd fel velünk a kapcsolatot: +36705316817

Kilenc év, rengeteg mosoly: Cipősdobozokkal a gyermekekért!

Kilenc év szeretet, egy doboznyi boldogság!

Idén kilencedik alkalommal indul útjára a Karácsonyi Cipősdoboz Akció, amelynek célja, hogy rászoruló gyermekek karácsonyát tegye szebbé egy-egy ajándékcsomaggal. 🌟

Az elmúlt években tízezernyi cipősdoboz jutott el gyerekekhez határokon innen és túl. Minden doboz több, mint ajándék: szeretet, remény és mosoly rejlik benne. 💛

👉 Ehhez most is szükségünk van Rád!

✔ Légy adományozó: tölts meg egy cipősdobozt szeretettel!

✔ Jelentkezz gyűjtőpontnak, hogy minél több helyről érkezhessenek csomagok!

✔ Segíts pénzadománnyal, hogy az ajándékok biztosan célba érjenek!

📍 Gyűjtőpont keresés: https://grenzenlose-kinderhilfe.com/pages/shoebox

📩 Adományozási lehetőség:

Határtalan Segítség Alapítvány – Grenzenlose Kinderhilfe

Erste Bank Hungary Zrt, H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26

SWIFT-kód: GIBA HUHB

IBAN: HU 1611600006 00000000 83451166

TWINT opció: +41784063331 (Mester János)

📧 Kapcsolat: mester.jnos@gmail.com

| hatartalansegitsegalapitvany@gmail.com

| grenzenlose.kinderhilfe@gmail.com

www.grenzenlose-kinderhilfe.com

💫 Adj ajándékot, adj mosolyt – együtt tegyük szebbé a karácsonyt a rászoruló gyermekek számára!

Legyél a jótékonyság hírnöke! – Adománygyűjtő helyeket keresünk

A Határtalan Segítség Alapítvány – Grenzenlose Kinderhilfe célja, hogy minél több rászoruló gyermeknek, családnak és gyermekintézménynek nyújtsunk támogatást. Most te is segíthetsz azzal, hogy a vállalkozásodban, munkahelyeden helyet biztosítasz egy adománygyűjtő dobozainknak!

Legyen szó cukrászdáról, pékségről, gyógyszertárról, fodrászatról vagy bármilyen üzletről, egy apró gesztussal hatalmas változást érhetsz el. Az adományokból meleg ruhát, iskolaszereket, élelmiszert és egyéb alapvető szükségleteket biztosítunk a cipősdoboz akció és további segítő programjaink keretében.

Tegyünk együtt a gyermekek jövőjéért! Ha csatlakoznál, vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy közösen építhessünk egy gondoskodóbb világot.

Adománygyűjtő kihelyezéséhez és támogatáshoz információk:

Határtalan Segítség Alapítvány – Grenzenlose Kinderhilfe

Erste Bank Hungary Zrt.

1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26

IBAN: HU16116000060000000083451166

TWINT opció:

+41784063331 (Mester János) mester.jnos@gmail.com

PayPal adományozás: https://grenzenlose-kinderhilfe.com/pages/shoebox

Email:

hatartalansegitsegalapitvany@gmail.com

grenzenlose.kinderhilfe@gmail.com

8. Karácsonyi Nemzetközi Cipősdoboz Akció

Adj ajándékot, adj reményt!

Elindult a 8. Karácsonyi Cipősdoboz Akciónk ! Idén is azon dolgozunk, hogy mosolyt és reményt vigyünk több ezer rászoruló, egészséges és fogyatékkal élő gyermek életébe. Te is részese lehetsz ennek a csodának!

Hogyan lehetsz? Készíts egy cipősdobozt, töltsd meg hasznos ajándékokkal – plüssök, rajzeszközök, édességek, meleg ruhák – és hozd el gyűjtőpontjaink egyikére! 🎁 Ne felejtsd el ráírni, hogy fiú vagy lány, és milyen korosztálynak szánod az ajándékot. 👦👧

Gyűjtőpontjainkat megtalálod a honlapunkon.

Cégek figyelem! 🚀 Ti is lehettek gyűjtőpontok, hogy együtt örömet szerezzetek a gyerekeknek, és megmutassátok, milyen erős az összefogás a munkahelyeken is.
🎄 Szervezzetek közösen cipősdoboz gyűjtést, ami nemcsak a rászoruló gyermekeknek ad örömet, hanem a dolgozók közösségét is jobban összekovácsolja!

A cipősdobozokkal olyan helyekre juttatunk ajándékokat, ahol a legnagyobb szükség van rá – a romániai mélyszegénységben élő romatelepre/Székelyhíd/, Ukrajna háború sújtotta régióiba, valamint lengyelországi árvízkárosult gyermekek otthonaiba.

Kiemelten figyelünk arra is, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket se hagyjuk ki az ajándékozás öröméből! Idén újra szeretnénk ajándékot vinni abba a lengyelországi otthonba, ahol többszáz gyermek gondozását végzik a kiváló nevelők!

Alapítványunk az ajándékokat mindig célbajuttatja, ezért kérjük, hogy a szállítási költségeket is támogassátok , hiszen ezzel biztosíthatjuk, hogy az ajándékok időben megérkezzenek! Egy doboz szállításának támogatása csupán 5-10 euró, vagy 2000 forint, de ezzel hatalmas segítséget nyújtottok nekünk abban, hogy eljuttathassuk az ajándékokat a legeldugottabb helyekre is.

📦 Mit tegyetek a dobozba? Bármilyen hasznos és szeretettel teli ajándékot, mint például plüssjátékokat, rajzeszközöket, édességeket, meleg ruhadarabokat (sál, sapka, kesztyű), fejhallgatót, higiéniai eszközöket, vagy akár személyes üzeneteket és rajzokat is. 🎨📚

Tedd meg az első lépést, és hozd el a karácsonyi varázslat egy rászoruló gyermek életébe! ✨💫

Bank
Erste Bank Hungary Zrt, H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26
SWIFT-Code:
GIBA HUHB
IBAN/BIC:
HU 1611600006 00000000 83451166 11600006 00000000 83451166
TWINT-Option: +41784063331 János Mester, Gründer mester.jnos@gmail.com

Tisza Rekreációs Központ felépítése

Bank: Erste Bank Hungary Zrt, H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26SWIFT-Code: GIBA HUHB
IBAN/BIC: HU 1611600006 00000000 83451166 11600006 00000000 83451166
TWINT-Option: +41784063331 János Mester, Alapító mester.jnos@gmail.com

Folyamatban van a Tisza Rekreációs Központ felépítése, ahol várhatóan az ukrajnai háborúban mentálisan sérült gyerekeknek fogunk terápiás kezeléseket tartani és lebonyolítani a régióban elsőként.

Székelyhidi romatelep támogatása, eszközök adományozása

Bank: Erste Bank Hungary Zrt, H-1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26SWIFT-Code: GIBA HUHB
IBAN/BIC: HU 1611600006 00000000 83451166 11600006 00000000 83451166
TWINT-Option: +41784063331 János Mester, Alapító mester.jnos@gmail.com

Idén többször is vittünk adományt Székelyhidi, különböző műszaki cikkek formájában, azonban a helyi roma telepen továbbra is szükség van a segítségünkre. Ágyakat, háztartási eszközöket és nagygépeket is adományoztunk a helyi óvoda számára. Ezen kívül pedig gyűjtést szervezünk fa anyagra, hogy kinti, udvari mellékhelységeket, illemhelyeket tudjunk létrehozni a településen, ugyanis a roma negyedben ezek nem találhatóak meg. Minél hamarabb szeretnénk megvásárolni az ehhez szükséges fa anyagot, hogy 3-4 viskóként ki tudjunk alakítani 1 illemhelyiséget, melyet ingyen használhatnának az ott élők.

Ezen kívül pedig 1 pedálgokartot is adományoztunk utánfutóval a helyi fiataloknak, hogy könnyebbé tegyük számukra a szemét összeszedését és elszállítását a telepről. A legügyesebb fiatalok pedig kerékpárokkal is gazdagodnak.

« Older posts