Számunkra kiemelten fontos a gyermekek biztonsága és a közösségek támogatása.
Örömmel osztjuk meg, hogy a Határtalan Segítség Alapítvány láthatósági mellényeket adott át a P. Frangepán Katalin Gimnázium Homoki Óvoda gyermekei számára.
A mellények hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek biztonságosabban vehessenek részt sétákon, kirándulásokon és szabadtéri programokon.
Köszönjük az óvodának az együttműködést, a gyerekeknek pedig sok vidám és biztonságos közös élményt kívánunk!
Május 15-én ismét megtelt élettel Beregszász főtere: gyermekek százai érkeztek rollerekkel, kerékpárokkal, görkorcsolyákkal, triciklikkel és gokartokkal a Rolling Go közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi felvonulásra. Az immár negyedik alkalommal megrendezett esemény ismét bebizonyította, hogy a közlekedésbiztonság tanítása lehet élményekkel teli, közösségépítő és felejthetetlen.
A Rolling Go program legfontosabb küldetése, hogy a gyermekek már egészen fiatal korban játékos formában sajátítsák el a biztonságos közlekedés alapjait. A szabályok ismerete, a figyelem, az egymásra való odafigyelés és a láthatóság mind olyan értékek, amelyek hosszú távon életeket menthetnek.
Az ünnepélyes megnyitót követően rendőri felvezetéssel indult el a látványos felvonulás Beregszász utcáin. A menetet az óvodások vezették, majd utánuk érkeztek az iskolások különféle környezetbarát járműveikkel. A jó hangulatról zene, lelkes szurkolók és rengeteg mosoly gondoskodott.
A program ezt követően a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum udvarán folytatódott, ahol a gyermekeket számos izgalmas állomás várta. A KRESZ-miniparkban gyakorolhatták a közlekedési szabályokat, ügyességi pályákon tehették próbára tudásukat, miközben testközelből ismerkedhettek meg a rendőrség és a tűzoltóság járműveivel is. Sok kisgyermek először ülhetett rendőrautóban vagy kapcsolhatta be a szirénát – ezek az élmények biztosan sokáig emlékezetesek maradnak számukra.
A rendezvény során ismét hangsúlyt kapott a környezetvédelem is. A gyaloglás, a kerékpározás és más fenntartható közlekedési formák népszerűsítése szorosan kapcsolódik a Rolling Go küldetéséhez, hiszen a biztonságos közlekedés és a környezettudatos szemlélet kéz a kézben jár.
A Határtalan Segítség Alapítvány támogatásának köszönhetően az eseményen bemutatott gokartok, kerékpárok és rollerek továbbra is Kárpátalján szolgálják majd a gyermekeket, emellett a jövőben újabb mobil KRESZ-pályák kialakítása is tervben van, hogy még több településen válhasson elérhetővé a gyakorlati közlekedésbiztonsági oktatás.
A Rolling Go számára minden egyes rendezvény megerősítés: a gyermekek biztonságába fektetett energia mindig megtérül. Hiszünk abban, hogy a közlekedésbiztonság nem csupán szabályok megtanulását jelenti, hanem felelősségteljes gondolkodást, egymás tiszteletét és olyan élményeket, amelyek egész életre elkísérik a résztvevőket.
Mert számunkra minden gyermek mosolya egyetlen dolgot jelent: sikerült egy újabb lépést tenni afelé, hogy mindenki biztonságban érjen haza.
Ma a DKV Zrt. Nyílt Napján a veterán járművek és a modern közlekedési élmények találkoznak a Rolling Kids Élményprogrammal!
Hihetetlen élmény látni, ahogy a gyerekek a régi legendás buszok és villamosok mellett önfeledten gokartoznak, miközben játékosan tanulják a közlekedésbiztonság alapjait.
A szervezők egész nap izgalmas programokkal várják a családokat: régi és modern buszokat, villamosokat, trolibuszokat is meg lehet nézni, kipróbálni, felfedezni!
Mi pedig örömmel visszük el az egyedülálló Rolling Kids gokartpályát, ahol a gyerekek játékosan fejlődhetnek, mozoghatnak és közlekedésbiztonsági élményeket szerezhetnek.
A gokartozás nemcsak szórakozás:
fejleszti a koordinációt
mozgásra ösztönöz
javítja a koncentrációt
és közben hatalmas élményt ad a családoknak
Köszönjük a DKV Zrt.-nek a meghívást és a fantasztikus szervezést!
Hálás szívvel köszönjük minden adományozónknak, önkéntesünknek, partnerünknek és támogatónknak, hogy részesei voltak a 2025-ös Karácsonyi Cipősdoboz Akciónak.
Az elmúlt évben:
3300 cipősdobozt juttattunk el rászoruló gyermekekhez
több mint 60 gyűjtőponton gyűjtöttünk
önkéntesek, közösségek és cégek összefogásával
Az ajándékok sokszor hatalmas utat tettek meg:
a leghosszabb útvonal közel 2500 km volt Lausanne-ból (Svájc) egészen Ukrajnáig (Csernyihiv),
és összességében több mint 14 000 km-t tettünk meg, hogy minden doboz célba érjen.
Külön öröm számunkra, hogy már Magyarországon is jelentős vállalatok csatlakoztak ehhez a 10 éve működő kezdeményezéshez – ez nemcsak növekedés, hanem bizalom és hitelesség is egyben.
A segítség útja évek óta nyomon követhető térképünkön, ahol különböző színekkel jelölve látható, honnan indulnak a gyűjtések és hová érkeznek meg a dobozok:
Az elmúlt évben számos köszönőlevelet adhattunk át támogatóinknak – de a legnagyobb visszajelzés mégis az volt, amikor láttuk a gyermekek arcán a mosolyt.
És már készülünk tovább…
2026-ban:
Gyermeknapi ajándékozás – májusban
10. jubileumi Karácsonyi Cipősdoboz Akció
Ez már nem csak egy program.
Ez egy közösség, amely évről évre növekszik – és egyre több gyermekhez jut el.
Csatlakozz Te is!
térj vissza adományozóként
hozd el a közösségedet
vagy légy új tagja ennek az összefogásnak
Mert minden doboz mögött egy történet van – és minden történet számít.
Emlékeztek még arra a kezdeményezésünkre, amikor karácsonyra parfümöket, higiénés és szépségápolási termékeket gyűjtöttünk ukrajnai lánynevelő intézmények számára?
Most végre megérkeztek a boldog fotók, amikor a lányok kibontották a csomagokat… és őszintén mondjuk: a szívünk megtelt hálával.
Ez egy igazán egyedi kezdeményezése a Határtalan Segítség Alapítványnak, mert ezek a lányok – akik szülők nélkül, nevelőotthonban nőnek fel – ugyanúgy vágynak azokra a „kislányosan örömteli” dolgokra, mint bármelyik tinédzser:
illatokra,
testápolóra,
szépségápolási apróságokra,
igényes higiénés termékekre.
És bizony: sokuknak erre egyáltalán nincs lehetősége… csak akkor, ha mi összefogunk értük.
Szívből köszönjük minden támogatónknak, aki hozzájárult ehhez a csodához!
Külön hálával köszönjük annak a bécsi áruházláncnak, amely évek óta segíti ezt az akciónkat – nélkülük ez nem jöhetett volna létre!
És most jó hír:
Húsvétra ismét megszervezzük az „Illatszer – Szépségápolás – Higiénia” cipősdoboz akciónkat, hogy újra örömet vihessünk ezeknek a lányoknak!
Ha szívesen csatlakoznál támogatóként, írj nekünk üzenetet!
Alapítványunk hosszú évek óta támogatja a Romániai Székelyhíd melletti roma telepet, ahol közel 4000 ember él mélyszegénységben. A családok többsége összetákolt vityillókban lakik, alapvető infrastruktúra – víz, csatornázás, fűtés – nélkül.
December 27-én ismét cipősdoboz-adományokat vihettünk a telepre. Kicsik és nagyok egyaránt hatalmas örömmel fogadták az ajándékokat – egy kis figyelmet, törődést és reményt, ami ezekben a körülményekben felbecsülhetetlen érték.
A most megosztott fotók sajnos a valóságot tükrözik: a nehéz életkörülményeket és a szegénységet, amelyekkel ezek az emberek nap mint nap szembenéznek. Ugyanakkor látható rajtuk az öröm és a hála is, ami megerősít minket abban, hogy érdemes folytatni.
Köszönjük minden támogatónknak, hogy mellettünk állnak, és lehetővé teszik ezt a munkát.
Boldog, reményekben gazdag 2026-os évet kívánunk minden támogatónknak és minden gyermeknek!
Együtt többre vagyunk képesek.
Köszönjük Hamza Jimmy közreműködés, aki a helyi szociális iroda munkatársa!